2012. október 28., vasárnap

Hiúság...



Akkor válik a szép nő értékessé, ha belső szépséget is felépít, s hiúságát lerombolja.
 

(Polgár Ernő)

A bók...




Egy nőnek nem lehet olyan szépet mondani a külsejéről, amit már ne tudna régen. (...) Azért mégis jólesik neki, ha hallja.
 

(Pierre La Mure)

2012. október 4., csütörtök

Szeretetnyelv...
















"Sokszor van úgy, hogy egy pár mindkét tagja tiszta szívvel állítja, hogy szereti a másikat, a házastárs azonban nem érzi ezt a szeretetet, hozzá az nem érkezik meg. Gary Chapman amerikai családterapeuta rájött, hogy azért nem, mert a szeretet különböző utakon tud az egyik embertől a másikhoz eljutni, és bizonyos szeretetnyelvek ránk jellemzőbbek, mások pedig kevésbé.
Az első szeretetnyelv:
a beszéd, az elismerő szavak.
 
A második szeretetnyelv: a minőségi idő. Ez azt jelenti, hogy az ember azt éli meg, a társa minden figyelmével, teljes valójával felé fordul, most egyedül ő a fontos neki.
 
A harmadik szeretetnyelv: a szívességek. Például a társam befizeti helyettem a csekkeket, vagyis lehet rá számítani mindennapi ügyekben is, azokon túl is. Kérhetek tőle, és tud igent mondani.
 
A negyedik szeretetnyelv: ajándékok. Ajándékozni persze nemcsak tárgyakat lehet, hanem gesztusokat is. Ha valaki például az ajándékozás nyelvén ért a legjobban, és nem kap a házassági évfordulóra virágot a férjétől, akkor úgy érezheti, őt nem is szeretik igazán. Egy másik nő azonban a virágnak esetleg nem is örül, és magában azt gondolja: mit jön nekem ezekkel a gazokkal, inkább mennénk el egyszer együtt kirándulni!

Az ötödik szeretetnyelv
: pedig a testi érintés, a gyöngédség. Egyszer egy feleség azt mondta nekem: 'Annyira szeretem a férjemet, olyan gyöngéd, jó ember, amikor például mosogatok, és elmegy mellettem, minden alkalommal megsimogatja a hátamat.' Neki tehát a testi érintés, a gyöngédség a szeretetnyelve. Most képzeljünk el ugyanebben a szituációban egy olyan nőt, akinek a szívesség a szeretetnyelve! Ő lehet, hogy azt mondja a hátsimogatásra: 'Ne macerálj már engem, inkább állnál ide, és mosogatnál el egyszer te!'
Érdemes tehát kiderítenünk és megtanulnunk egymás szeretetnyelvét."