Nő vagy...

Nő vagy, s ezért tudod, hogy bármi
kis semmi mily csodát mível
és hogy lehet lelket csinálni,
új lelket egy kis semmivel.

(Paul Géraldy)

Dr. Csernus Imre - A nő

A nő titka
 
Csernus doktort nem kell bemutatnunk. A Be­vál­lalja? címû tévé­mû­sora óta ő az ország pszichiátere, akitől kemény stílusa miatt sokan tartanak. Pedig aki fél, valójában nem tőle fél, hanem saját magától. Az eltemetett félelmeitől és hazugságaitól, amit a Doktor azonnal meglát és kimond. Bevállalta, hogy a nőkről is kimondja mindazt, amit gondol, és tapasztalatai alapján tavaly megírta A Nő címû sikerkönyvét.

– Miért éppen a nőkről írt könyvet?
– Amikor megkérdeztem a hozzám forduló nőktől, hogy mitől érzik magukat nőnek, alig kaptam kielégítő választ, és döbbenet vagy zavartság volt a reakciójuk. Ekkor felmerült bennem a kérdés, hogy ha valaki nem tudja megfogalmazni, hogy mitől nő, akkor hogyan tudja megélni, használni a nőiségét, és hogyan tudja mindezt tovább­adni a gyerekeinek? Időnként olyan választ is kaptam, attól érzik magukat nőnek, hogy párkapcsolatban élnek, és van mellettük egy férfi. Tehát a másikhoz képest határozzák meg magukat. De mi a helyzet, ha nincs mellettük férfi? Akkor ők nem nők? Ezek a kérdések foglalkoztattak és motiváltak a könyv megírására, amellyel az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, mennyire fontos a megfelelő kisugárzás elérése.

– Min múlik, hogy egy nőnek van–e kisugárzása, vagy nincs?
– Azon, hogy harmóniában van-e a külső és a belső világa. A testi-lelki egészség és egyensúly olyan hatalmas energiát ad, ami üt. Ez az irgalmatlan erő a kisugárzás, ami kivetül a környezetünkre. Aki jól van magával, bárhol van, és bármit csinál, mindenhol jól érzi magát, és ez látható, érezhető – a testtartásából, a gesztusaiból, a szeme állásból, a hanglejtéséből. Akiben viszont nincs meg ez a harmónia, annak a belső tüskéi előbb-utóbb elkezdenek kijönni. Megtörtté, megkeseredetté válik, és csak idő kérdése, hogy ez hol fog megmutatkozni, és életének mely területe lesz kudarcos.

– Ahhoz, hogy jóban legyünk ma­gunkkal, első lépés az önismeret?
– Az önismeret önmagában nem elég. Hiába van egy nőnek nagy önismerete, és a lelke olyan szép és kifinomult, mint egy csiszolt drágakő, ha a külsejével mindez nincs összhangban. Ilyenkor szokott megtörténni az, hogy a férfiak szeretnek vele lenni, és mindent megosztanak vele – elmondják neki az álmaikat, a vágyaikat és a titkaikat. Majd egyszer csak a magányában rájön, hogy már mindenkinek az anyja, de nőként mégsem értékelik és dicsérik. Ekkor föl kell tennie magának a kérdést, hogy ő önmagát vajon dicséri-e. Hogy van a testével? Büszke-e rá, vagy nem? Tehát a testi-lelki egyensúly sokkal fontosabb, mint az önismeret.

– Ön szerint mitől érzéki egy nő? Manapság az érzékiség szót sokan csak szexuális értelemben használják.
– Ha egy nő szereti magát, és büszke magára, mert testi-lelki harmóniában él, akkor az ebből fakadó óriási energiától feltöltődik, elkezd csillogni a szeme, fényleni az ajka, kihúzza magát, és ragyog. Számomra az érzékiség és a kisugárzás nem két külön fogalom, és mindkettőben benne van a szexualitás töltete is.

– Hogyan kell jól nevelni egy kislányt, hogy nőies, érzéki nő legyen?
– Úgy, hogy az anyja Nő.

– Az anyán nagyobb a felelősség, mint az apán?
– Nagyon fontos, hogy a lány az apában testi és lelki szinten egyaránt érezze az erőt és a stabilitást. Tegyük fel, hogy az anya a domináns, és az apa sokkal puhább, tehát nem férfi! Ekkor az anya valójában nem nő, hanem egy anya két gyerekkel. A kislány eltanulja tőle az anyaságot, de a nőiességet nincs kitől. Az anyaság azonban csak egy szerep, de nem hitvallás.

– Mit lehet tenni, ha hiányzott a megfelelő női minta? Felépíthető a nulláról?
– Ha szétnézünk a világban, mindig meg lehet látni a különböző nőies viselkedésmintázatokat. A megfelelő viszonyítási alap tehát mindig ott van körülöttünk, a kérdés csak az, hogy meg merjük-e látni.

– Hogyan fejleszthető a nőiesség?
– Le kell győzni a félelmeket testi és lelki szinten egyaránt. Más út nincsen. Testi szinten úgy, hogy rácsodálkozom a tükörben a testemre. Megvizsgálom, hogy fest, amit látok. Tetszik vagy nem? Ha nem tetszik, akkor elgondolkodom azon, hogyan változtathatnék rajta. Igyekszem alkalmazkodni ahhoz a kultúrkörnyezethez, amelyben élek, és amelynek megvan a saját normarendszere a külső megjelenést – az öltözködést, a hajviseletet, a sminket és egyebeket – illetően. Kiválasztom azt, amelyik ebből nekem jó – elmegyek például sminkoktatásra vagy hajtanácsadásra. Ha pedig félek kifesteni a körmöm, akkor elgondolkodom azon, hogy miért is félek. Ekkor kiderülhet, hogy van egy lelki trauma – valaki valamit mondott, én pedig elhittem és véleményeztem anélkül, hogy valaha kipróbáltam volna. Keményen el kell bánni a lelki démonokkal is! Megmérettetések által lehet fejleszteni a nőiességet, főleg úgy, hogy ezek a megmérettetések új dolgok.

– Miért fél az ember bevállalni az újat? Miért olyan nehéz a változás, különösen idősebb korban?
– Mert a változás mindig fájdalommal és sok munkával jár. Kényelmesebb hitegetni magunkat és vegetálni, mint belátni, hogy valami nincs rendben, és felvállalni az önbecsapások őszinte kimondásával járó változást. Nagy bátorság kell ahhoz is, hogy az ember elismerje, elrontott életéért elsősorban ő a felelős. Idősebb korban még fájdalmasabb kimondani, hogy „évtizedekig becsaptam magam, és nem tettem bele az életembe annyit, amennyit tehettem volna”. Ráadásul ahogy idősödünk, egyre merevebbek leszünk, mint a fák. Ahhoz, hogy állandó rugalmasságot tudjunk fenntartani, folyamatos éberségre, kíváncsiságra és az új dolgokra való nyitottságra van szükség. Mindezek mellett arra, hogy amit felismertünk, azt be is vigyük a gyakorlatba, ami nagy energiabefektetéssel jár. Akik például elolvasták a könyvem, sok mindenre ráébredtek, de egy részük semmit sem fog megváltoztatni a saját életében. Viszont tudatába kerül annak, hogy mit tesz, és mi az, amit tehetne, de mégsem teszi meg. És ekkor hiába nem tesz semmit, fokozódik benne a feszültség, mert érzi a súlyát annak, hogy nem csinálja. Ez a feszültség pedig előbb-utóbb valamerre kirobbantja. Azoknak azon­ban, akik hajlandók változtatni akkor is, ha az fájdalommal jár, siker­­élményben lesz részük, mert belekerülnek egy fölfelé ívelő spirálba. Az életben ugyanis mindenkinek pontosan annyi jár, amennyi hajlandó beletenni.

– Milyen kérdést tenne föl, ami alapján egy nő elgondolkodhat azon, hogy éppen hol tart a nőiessége?
– Mindenki tudja, hogy Nő-e, vagy csak nőnemű. És azt is tudja, hogy a nőiességét hogyan alázza meg. Sőt azzal is tisztában van, hogy ha nem tesz semmit sem… és kifelé azt mutatja, hogy boldog, pedig belül érzi, hogy boldogtalan. De erről is csak ő tehet.

– Az, hogy a nők egyre több férfiszerepet vállalnak magukra, ront a nőiességükön?
– Ha egy nő férfimintázatú szerepeket vállal magára, akkor kialakul a „tökös nő” kategória. Egy párkapcsolatban nagyon fontos a kölcsönösség, és zavaró, ha szeparálódnak a szerepkörök. U­gyanis rohan az idő, és ha az egyik nem segít a másiknak, például a férfi nem vesz részt a főzésben, akkor sokkal kevesebb idő jut a beszélgetésre és a pihenésre. Átvenni a másik szerepkörét nem jó, de besegíteni egészen más.
 

– Mit gondol, ha idősebb lesz, változni fog a véleménye a nőkről?
– Biztos vagyok benne, hogy nem. Akkor is az lesz a véleményem, hogy a nőt a testi-lelki egyensúlyából fakadó erős kisugárzása emeli nővé.

(Denkinger Anita)