“Nincs tökéletes nő, férfi...

“Nincs tökéletes nő, férfi, ember. Ez a felismerés szabaddá tesz (remélem, Téged is); nincs megfelelés a másiknak, bizonyítani, más arcot mutatni meg végképp szükségtelen. Nem is szükségtelen, inkább öngól, becsapás. Az vagyok, aki vagyok. Az vagy, aki vagy. Lehet, hogy önbizalomhiánnyal, lehet, hogy tele félelemmel, és tényleg lehet, hogy van mit tanulnunk az életből és az életről, de az egészen bizonyos, hogy vagyunk valaki (még akkor is, ha ez közhelyes szócséplésnek tűnik részemről, mert szívesen vállalom e közhelyességet, szívesen cséplem a szót: bízom abban, hogy ha helyes a magva, jó helyre hull, és másban is kicsírázik egy bátrabb lélegzés).
Az emberek világában is működhet egy jól megválasztott párválasztási szempont: ha azt fogadjuk bizalmunkba, aki elfogad annak, aki vagyok. És azért az is fontos, hogy ennek visszafelé is működnie kell: elfogadni a másikat annak, aki. Ha a tökéletességre hajtunk, bukott angyalt kergetünk. Ha a másikat akarjuk, át kell ölelnünk hiányosságait.

Még egy szó a heppiendről. Létezik. Egyszer volt, hol nem volt, Winona Ryderen túl, de az Óperencián innen, belenéztem egy szempárba. Hát ennél mélyebb tekintetet én még soha nem láttam. Azóta sem. Küzdök érte sárkányokkal, és mindketten naponta állunk ki próbákat, de a királylánnyal úgy döntöttünk, hogy ennek a mesének most már kéz a kézben járunk a végére.

Így lett két félelemből egy egész remény.”
 
(Horváth Gergely)

Meg kell tanulnunk...

Meg kell tanulnunk elfogadni magunkat, értékelni magunkat, függetlenül attól, mások mit mondanak rólunk. Meg kell tanulnunk, hogy mindennek és mindannyiunknak megvan a maga helye a földön. Valamennyien egyediek vagyunk. 

 (Adam J. Jackson)

„Ha csalódtál...

„Ha csalódtál, mindig tedd fel magadnak a kérdést: kiben, miben csalódtál? És miért? Csalódtál egy emberben? Nem lehet, hogy csak nem ismerted? Nem lehet, hogy csak a saját vágyaidat vetítetted ki rá, te halmoztad el olyan tulajdonságokkal, amivel soha nem is rendelkezett? A jelenben éltél vele, észrevetted, hogy már nem ugyanaz az ember, aki tegnap volt?
Csak figyeld meg most azokat az embereket, akiket régóta ismersz. Milyennek látod? Még mindig olyannak, amilyennek megismerted?
Pedig ő már nem ugyanaz, s te sem vagy ugyanaz. Változunk a világgal együtt, de mintha nem vennénk tudomásul ezt a változást. Ha most valóban megfigyeled a szeretteidet, a barátaidat, a családodat, ha VALÓBAN a másik arcát látod, a másik mozdulatait látod, észre kell venned, hogy csukott szemmel jártál mellette, körülötte. Még önmagad sem ismered, hogyan is ismerhetnéd a másikat? Ha magad sem tudod, mi is lenne neked jó, hogyan is várhatsz el bármit is? S honnan is tudnád, mi jó a másiknak, ha magadat sem ismered, s fogalmad sincs arról, hogy mindaz, amit a másiknak adni tudsz, öröm-e, boldogság-e a számára?
Szétcsúszott kapcsolatokban élünk, s ha vége van, megsértődünk. Ha ezt ki merjük mondani: elválnak útjaink, s ilyenkor valakiben mindig tüske marad. És elhangzik a felkiáltás: Csalódtam! Na de kiben? A másikban?
Nem, nem a másikban csalódtál: saját magadban. Mert rávetítetted a vágyaidat, rávetíttetted az általad megálmodott tulajdonságokat. S olyan ez, mint mikor egy sötét szobából a fényre lépsz: minden világossá válik. Azt hitted itt van, azt hitted ő az, s kiderült, hogy mégsem.
Saját magadban csalódsz, s ez nagyon fájdalmas tud lenni. Hiszen hiszékeny is te voltál. Hittél hamis mozdulatoknak, hamis mosolyoknak, hamis ölelésnek. Míg nem a valóságot látod, míg nem a jelen pillanatban vagy, míg nem azt látod, aki most és ott áll előtted bizony, bizony sok-sok csalódásban lesz részed.
Az álmok jók. Az álmodozások is jók. A vágyakozás is. De sose uralkodjon el rajtad annyira, hogy ettől már nem látod a valóságot. Mindent itt rontunk el: nagyon vágyakozunk valamire, valakire. S mindenkire, minden élethelyzetre kivetítjük ezt a vágyakozást, mindenkiben és minden helyzetben ennek megvalósulását látjuk.
Minden vágyakozás valósággá válik, ha kitartóan vágyakozunk rá, de csak akkor, ha már megértünk rá. S az érés folyamata az is, hogy megtanulj a jelenben élni, ne a jövődet színezd a jelen helyett. S ne múlton búslakodj.
Azok a helyzetek, azok az emberek, akikkel kiteljesedhetsz, azok a helyzetek, amiben jól érzed magad, mindig ott vannak körülötted.
A létezés nagyon okos és nagyon szeret téged. Tudja, mi a jó neked.”

Képzeld el, hogy Te vagy ez a nő!"

"Elképzelek egy Nőt, aki szerelemben él Önmagával.
Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes, és jó dolog, hogy nőnek született.
Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét.
Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében, vagy életében hordozza.
Elképzelek egy nőt, aki elismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre.
Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.
Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt.
Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.
Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát.
Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.
Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli.
Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét.
Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.
Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélekzet.
Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.
Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait.
Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen. Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el.
Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban. Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek.
Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.
Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.
Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.
Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.
Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.
Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja.
Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe. Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban.
Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék. Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja.
Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik. Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében.
Egy nőt, aki az asszonyok körében ül.
Aki emlékezteti magát, az igazságra amikor az feledésbe merül.
Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait.
Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.
Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett.
Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek.
Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.
Képzeld el, hogy Te vagy ez a nő!"

(Patricia Lynn Reilly)

MINDEN NŐ SZÉP AKI SZERET!

 


 


-Mama miért sírsz? – kérdezi a kisfiú az édesanyját.
-Mert én nő vagyok – válaszolta az asszony.
-Ezt nem értem! – mondja a kisfiú
-És ezt soha nem is fogod megérteni …
-válaszolta gyermekét átölelve az anya.
Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is .
-Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?
-Minden nő ok nélkül sír. – ez volt minden amit az apa válaszolt.
A fiúcska felnőtt férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon
miért sírnak időközönként a nők.
Egyszer megkérdezte a Legfelsőbb Hatalmat:
– Mondd Atyám, miért sírnak a nők olyan könnyen?
Az Atya elgondolkozva válaszolt:
-Amikor a nőt teremtettem, valami különlegeset alkottam.
Oly erőssé tettem a vállát, hogy a világ terheit elbírja, mégis oly gyengéddé, hogy vigasztalást is tudjon adni. Oly belső erőt adtam neki, ami lehetővé teszi, hogy akkor is tovább menjen, amikor már mindenki más feladja, hogy a betegségek és a bánat idején is ellássa családját panaszkodás nélkül. Oly mély érzéseket adtam neki, amelyekkel gyermekeit mindig és minden körülmények között szereti, még akkor is, ha a gyermek őt mélyen megbántotta. Oly erőt adtam neki, mellyel a férjét minden hibájával együtt szereti és elviseli, és azért alkottam a férfi oldalbordájából, hogy vigyázzon
férje szívére. Oly bölcsességet adtam neki, hogy tudja egy jó férj soha nem sérti meg
a feleségét, mégis néha próbára tesz a nő érzéseit, határozottságát és kitartását, hogy szikla szilárdan férje mellett áll-e? És végezetül könnyeket is adtam neki, hogy sírhasson. A könnyek kizárólag csak az övéi, és annyit használ belőlük, amennyire csak szüksége van. Látod: Egy nő szépsége tehát, nem a ruhájától függ amit éppen visel, vagy az alakjától amilyen az ő formássága, de még nem is attól ahogyan a haját viseli. Egy nő szépségét a szemeiben ismered fel , mert ez a szíve kapuja, ahol a szeretet lakozik. Add tovább ezeket a gondolatokat minden nőnek, akit csak ismersz.
Ha ezt megteszed, valami csodálatos dolog fog történni.
Segíted a nők önbecsülését!
HISZ MINDEN NŐ SZÉP AKI SZERET!
 

"Ha egy férfi ...

"Ha egy férfi meg akarja szerezni egy nő szívét, előbb használnia kell a sajátját."
 
(Mike Dobbertin)

"A nőt fokozatosan kell megismerni...

"A nőt fokozatosan kell megismerni, szép lassan, mint ahogy a jó bort sem öntjük le a torkunkon azonnal, hanem kóstolgatjuk, ízleljük a nyelvünkön, ahogy szétterül, s mikor már minden sajátosságát kiismertük, akkor térünk rá újabb fokozatra: kortyolunk még egyet, új ízeket keresünk. (...) Az út a másik megismeréséhez önmagában már élvezet. Soha nem értettem meg azokat a fiatalokat, férfiakat, akik azonnal ágyba hurcolják a nőt. És megkezdődnek az elgondolkodtató, megfontolt beszélgetések, kézszorítások, egymás szemébe nézések, melyek felkészítenek minket arra, amit amúgy is mindketten akarunk. De mennyivel szebb és emberibb így!"

(Horváth Géza)

Az igazi nőnek...

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

(Müller Péter)

"Az "igazi nő"

"Az "igazi nő" - így mondják évezredek óta - odaadó. Ez a természetes.De milyen az igazi férfi?
Erről soha nem esik szó. Mint ahogy arról sem, hogy odaadni magatokat egy ilyen önzetlenségre, megbízhatóságra, egy életen át tartó, hűséges szeretetre képtelen férfinek: felelőtlenség.
Minden szeretet alapja az önmagunkkal való viszony rendezése. Elsősorban önmagunkat kell megszeretni - ez minden kapcsolatunk alapja.
"Szeresd a társadat, mint önmagadat" - mondja Jézus.
De mi van, ha önmagamat nem szeretem? Akkor senkit sem tudok szeretni?
Ezért én híve vagyok annak - nem az "örök női szerep", hanem a jelenlegi állapotok miatt-, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni.
Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni. Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hívják.
Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok - de a méltóságotokat: soha!"


(Müller Péter)

A nő...

A nő azt akarja, hogy ok nélkül, "miért" nélkül szeressék: nem azért, mert szép vagy jó, vagy kedves, vagy művelt, vagy elmés, hanem azért, mert olyan, amilyen.

A női méltóságról...

“Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.
Az utóbbi nagyon ritka.
Miért beszélek erről?
Mert azt tapasztalom, hogy a legtöbb női élet gondja éppen itt van: nem tudnak igazi méltóságot teremteni magukban. Ez a több évezredes kiszolgáltatottság eredménye is. Az, hogy a nők életének értelme csakis a másokkal való összefüggésben van, hogy attól boldogok vagy boldogtalanok, hogy mások mit szólnak hozzájuk, oda vezetett, hogy a női önérzetüket csakis kivételes helyzetben élik meg. Néha megrémülök, hogy milyen megalázó helyzetben élnek nők, s hogy ezt milyen sokáig tűrik.
Valójában minden nő: királynő. S ha ezt élettársa vagy a környezete nem veszi észre, neki magának tudnia kell.
A méltóság nem tévesztendő össze a gőggel vagy a hiú beképzeltséggel, mert ez még mindig színjáték. Másoknak szóló szerep. A méltósághoz nem kell senki. Egyedül egy szobában, olvasás közben, vagy éppen hagymavágás közben a konyhán is méltóságunk lehet – mert ez nem egy olyan rang, amelyet kapunk, hanem amelyet magunknak adunk.
A méltóság nem a külső élethelyzettől függ.
…
Ha nőkkel beszélgetek, első dolgom ráébreszteni őket, hogy királynők. Ez ugyanis lényük legbelső valósága. És ha nem tudnak róla, akkor önismeretük hiányos.
Ha jól szeretjük őket, akkor maguk is rádöbbennek talán, mert egy igazi férfitekintet ezt sugározza. Sokféle szerelem és szeretet van, de amikor igazi és legmélyebb értelmében szeretünk valakit, akkor királynőnek látjuk. Lehet, hogy csak egy percig, vagy egy pillanatig – de akkor az olyan csúcspillanat, amikor a férfi egy villanásnyi ideig megpillantja a valóságot. Vagyis társának igazi arcát.
Ezt a méltóságot meg kell találnunk a magunkban. Fontosabb, mint a jó párkapcsolat.
Sőt, férfititkot mondok: bár mi a nőkben odaadó társat, alázatot, szolgálatot keresünk, valakit, aki felnéz ránk, s akinek urai vagyunk – de egy olyan nő, akinek nincs méltósága, nemigen kell nekünk. Ez nemcsak házasságra, de a szenvedélytörténetekre, még a szexualitásra is vonatkozik.
Mi – a lelkünk mélyén – nem rajongó szolgákat, hanem királynőket akarunk.”
 
(Müller Péter)

A teljesség felé...

Nõ és férfi

A teljesség megbomlásának fõ-formája, hogy nõ és hím lesz belõle. A nõség vagy hímség felé még csak közeledõ kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedõ lény, aki a nõséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Ahogy a nõ-test és férfi-test kiegészítésre szorul, épp így csonka a nõ-lélek és férfi-lélek. A nõ nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nõbõl hiányzik az igazi teremtõ erõ, a férfiból az igazi élet-erõ. A nõ ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belõle igazán, ami benne mozgalmas, eleven pezsgésû esemény-szerû: a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázó-hely, pletyka sarok. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiban és meleg meghittségbe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik: az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nõ oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés tenyészet, enyészet: a férfi zártan határoltan evez a mindenségben és érdeklõdése tárgyait szigetekként szemléli.

Ha a férfi olykor átlát egy nõ lelkébe, vagy a saját férfi lénye alatt rejtetten létezõ nõt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csíraként forró lüktetésben élnek: ha a nõ elõtt feltárul egy férfi-lélek, vagy önmagában rejtett férfi lénye: látja, hogy kékes szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönülve, szobor-szerûen.

A nõ, ha dolgozik, munkájába örömeit, bánatait, egész világát belesugározza; a férfi, ha dolgozik, munkájában minden mást elfüggönyöz elõle. A nõ, ha kártyázik, feloldódik a játszó csoportban és nyerni a játszóktól akar: a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nõ, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jó-szívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belõle téged illet: a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nõ a szeretett férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével; a férfi a szeretett nõt saját lényéhez akarja fûzni mennél szorosabban. A nõ a szerelemben életének mámorára-teljesülését keresi; a férfi a szerelemben a mámorzárt, folyton fokozódó egészét keresi.

Nõ és férfi igénye nem fedi egymást: épp ezért a nõ kiegészítõje nem a kiváló teremtõ férfi, hanem az arszlán aki folyton sürög és a nõt magával-sodorja, újra meg újra elkápráztatja, míg ez a kettõs röpködés végül családi biztonsággá higgad; s a férfi kiegészítõje nem a kiváló, éltetõ nõ, hanem a bûbájos, aki a férfi érzékeit feltudja pezsdíteni, s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illetõ férfi meggyõzõdéseit, kedvteléseit, terveit. Mint hogy a nõ ritkán találja meg egy-személyben az arszlánt és a családfõt, s a férfi a bûbájost és alkalmazkodót, innen a sok csalódás.

A férfi lénye kemény mag, a nõ lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény a férfinál: életének formálója: a nõnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitõl mentesen, magába-véve vizsgáljuk, egy nõt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük.

Ha egy nõ regényében az ,,ideális férfi” szerepel: nagy nõhódító, tökéletes családfõ, bátor és határozott cselekvõ, bármihez kiváló tehetsége van, de nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne, mert lénye nem több, mint egy felöltöztetett férfi-arcú fabáb a ruhaüzlet kirakatában. S a férfi regényében szereplõ ,,ideális nõ” csupa rózsaszín finomság és arany okosság, de egyetlen igazi vonatkozása, hogy tûzön-vizet át szerelmes a férfi-hõsbe, akivel önkéntelenül azonosítja magát az író is, az olvasó is: oly talajtalanul libeg a világban, mint a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.

Melyik ér többet: a nõ, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsõt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé; a nõ, mint egy puha melegség száll a végsõ puha, meleg fészekbe.

(Weöres Sándor)