Sohonyai Attila – Ha nőt szeretsz

 Sohonyai Attila – Ha nőt szeretsz

Ha nőt szeretsz, az legyen nő,
ne tétova leányka, kit a jelenidő
divat-ideálja dönt délibábba,
s nemtudomsága taszítja
kecsesből sutába.
 

Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni!
A nő lenge, finom selyem,
ezért akárki nem viselheti:
ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi!

Ha nőt szeretsz, küzdj meg
érte. Elutasítása elveid pirosából
az elszántságot ki ne verje.
S ha elsőre alul is
maradsz, fel ne add;
ha nőt szeretsz, legyen érte
benned akarat!

Ha nőt szeretsz, mutasd neki,
-de csak neki!- néha nála is
törékenyebb vagy. Ha ő
olyan nőből van, tudja;
aki nőt igazán szeret,
csak érte s védelmére
lesz tömör vas.

Ha nőt szeretsz, őszinte légy,
ne csalfa. Volt épp elég már,
ki lelke zongoráját elhangolta.
S ha nőt szeretsz, tisztán legyen
neked ő az egy, ahogyan te
vagy neki:

ha nőt tudsz szeretni,
akkor vagy igazán férfi!

A női lélek

 

A női lélek

Nőnek lenni érzésben szép és jó,
Felhők közt is ragyogni fenn a magas égen,
Gyöngédséggel, érzelemmel bimbókat hagyó
Rózsaként nyílunk ki szíveknek kertjében.

Álom az, hogy mindig tavasz maradna,
Úgy tán nem ismernénk a csalódás könnyeit,
Törékeny női lelkünk soha nem hervadna,
Nem rabolnák évek szívünk érzéseit.

A tiszta női lélek féltett, nemes kincsünk,
Megőrizzük, ragaszkodunk hozzá bármi áron,
Maradjon szép emlék rövid ittlétünk,
Mint varázslatos illat a rügyet bontó ágon.

Vihar-tépett fűszál a romba dőlt várfokán,
Érett női létem, mint élettapasztalat.
Nem adni fel, nem alkudni soha tán,
Mert kitartó erőt csak a szeretet adhat.

A szeretet a fontos, mulandó a szerelem,
Mint földi létünk is, melyben harcolunk,
Addig erőt ad nékünk az égi kegyelem,
Míg sírjainkon csak virágokat hagyunk.

(Szőcs Sarolta) 

 

 A Női lélek...

A női lélek
érzékeny,
sebezhetően
törékeny,
örök vágya
a szeretet,
mely értékes
kincsed lehet.
Csodálatra
méltó ékszer,
halk dallamot
játszó hangszer,
érintésre
életre kel,
érzékien
szenvedéllyel,
önzetlen mód
szerelemmel,
csak hozzád,
Neked énekel.

(Orosz Andrea) 

  Hétköznapi történet

Férfi:
Nézte őt, ahogy épp a
mosogató fölé hajolt...
Elszabadult tincsei,
összefogott haja alól,
pajkos táncba fogva
keretezték az arcát,
de így is látszott rajta
fáradtsága, a szomorúság.

A keze túl vörös volt,
kissé dagadt és eres.
- Sokat dolgozik mostanában,
és itt vannak a gyerekek. -
Átkozódik magában. - Miért?
Miért ilyen keveset keres?
Pedig ő is sokat megy,
életük mégis szégyenletes.

Többet szeretne adni,
nyugodt, szép életet,
boldoggá tenni, bearanyozni,
mert ő arra érdemes.
Itthon lenne a helye,
a házimunka sem kevés.
Alig vannak már együtt,
ritkul a meghitt párbeszéd.

Letenni néha a gondot,
kicsit kalandozni.
Sóhajt: értelme sincs
a jelenben erről ábrándozni.
Nincs idő, fáradtak, s kevés
az ölelésre az alkalom.
Hagyom pihenni őt,
látom fáradt nagyon... -

Nő:
- Lám, meg sem szólal, már
nem szeret tudom, érzem.
Fagyos a levegő, pedig,
vágyom rá, hogy átöleljen.
Eltávolodik tőlem, már
nem lát biztos szépnek.
Se idő se pénz magamra,
hiányoznak a beszélgetések.

Biztos van más, aki
vigasztalja őt - gondolja.
- Rég fogta már a kezét -,
könnyét elmorzsolja...
- Neki csak a gyerekek
jutnak meg a házimunka.
De jó lenne visszamenni
csak kicsit a múltba... -

Szótlanul telnek a percek,
és eszükbe sem jut...
hogy hangosan kimondják,
érzésük, gondolatuk...

(Alkony Zagyi Gáborné)

A Nők dicsérete…

A Nők dicsérete…

Ti Nők, szépek, szenvedő szíveknek igézet,
lányok, kislányok, mosolygó nap orcátok.
Liliom- szüzek, ébredőn tüzes lelkekkel…
Agg matrónák, bölcsek, koravének,
Örömlányok, örömanyák, gyászban
maradt özvegyek. Nélkületek üres az élet,
veletek jár a gondolat, bennetek él a lélek…
Szirmaira nyíljon a virág kezetekben,
gyöngyös rokolyátok fényben, öletekben
mag ébredjen, hasadjon, szerelem tűzzel égjen…
Ti Nők! Napbolygók! Örök vonzalma a férfiszemnek.
Visszatérnek hozzátok, mint ahogy keringő égitestek.
Elvágyódnak, elülnek, majd megkerülve
összetört szívekkel, lábaitok elé terülnek.
S akkor szeszéllyel, kacéran, csalfa bájjal
világot rengettek meg egy pillantással…
Szóljon hát a dicsérete, a mindent uraló női nemnek,
zengjen ének, s kinyíljatok, mint bimbói az érzelmeknek…


(barnaby)

Komáromi János: Úgy kell a Nő

 


Komáromi János:
Úgy kell a Nő


mint rétnek a virágok
bársony szirmoknak a színek
mint éjszakának az álmok
nyelveknek az ízek


...úgy kell a Nő...


mint felhőknek lágy fodrai
súlytalanságnak a lebegés
mint hóban a Kedves nyomai
hajnalnak a derengés


...úgy kell a Nő...


mint viharnak a tombolás
nyárnak hűs zivatar cseppjei
mint télnek a fagyos szelek
bánatnak szem sós könnyei


...úgy kell a Nő...


mint szájnak szelíd mosolyok
gyermek nevetése szülői szívnek
mint érintésnek a borzongás
simogatás megfáradt kéznek


...úgy kell a Nő...


félből egésszé Vele együtt lehetünk
teljes Vele lehet csak az életünk
neki köszönjük hogy élhetünk
és azt ha boldog az életünk


...úgy kell a Nő...