A női méltóságról...

“Kétféle méltóság van.
Az egyik: amit a világ ad az embernek.
A másik: amit az ember ad saját magának.
Az utóbbi nagyon ritka.
Miért beszélek erről?
Mert azt tapasztalom, hogy a legtöbb női élet gondja éppen itt van: nem tudnak igazi méltóságot teremteni magukban. Ez a több évezredes kiszolgáltatottság eredménye is. Az, hogy a nők életének értelme csakis a másokkal való összefüggésben van, hogy attól boldogok vagy boldogtalanok, hogy mások mit szólnak hozzájuk, oda vezetett, hogy a női önérzetüket csakis kivételes helyzetben élik meg. Néha megrémülök, hogy milyen megalázó helyzetben élnek nők, s hogy ezt milyen sokáig tűrik.
Valójában minden nő: királynő. S ha ezt élettársa vagy a környezete nem veszi észre, neki magának tudnia kell.
A méltóság nem tévesztendő össze a gőggel vagy a hiú beképzeltséggel, mert ez még mindig színjáték. Másoknak szóló szerep. A méltósághoz nem kell senki. Egyedül egy szobában, olvasás közben, vagy éppen hagymavágás közben a konyhán is méltóságunk lehet – mert ez nem egy olyan rang, amelyet kapunk, hanem amelyet magunknak adunk.
A méltóság nem a külső élethelyzettől függ.
…
Ha nőkkel beszélgetek, első dolgom ráébreszteni őket, hogy királynők. Ez ugyanis lényük legbelső valósága. És ha nem tudnak róla, akkor önismeretük hiányos.
Ha jól szeretjük őket, akkor maguk is rádöbbennek talán, mert egy igazi férfitekintet ezt sugározza. Sokféle szerelem és szeretet van, de amikor igazi és legmélyebb értelmében szeretünk valakit, akkor királynőnek látjuk. Lehet, hogy csak egy percig, vagy egy pillanatig – de akkor az olyan csúcspillanat, amikor a férfi egy villanásnyi ideig megpillantja a valóságot. Vagyis társának igazi arcát.
Ezt a méltóságot meg kell találnunk a magunkban. Fontosabb, mint a jó párkapcsolat.
Sőt, férfititkot mondok: bár mi a nőkben odaadó társat, alázatot, szolgálatot keresünk, valakit, aki felnéz ránk, s akinek urai vagyunk – de egy olyan nő, akinek nincs méltósága, nemigen kell nekünk. Ez nemcsak házasságra, de a szenvedélytörténetekre, még a szexualitásra is vonatkozik.
Mi – a lelkünk mélyén – nem rajongó szolgákat, hanem királynőket akarunk.”
 
(Müller Péter)