Hogy mitől Nő a nő? Ez nagyon összetett kérdés – mondja Popper Péter
pszichológus. – A nőiségnek, mint szociális nemi szerepnek, sokféle
formája lehet.
- Ennek semmi köze a biológiához, erősen belejátszik viszont az
adott kultúra, a hagyomány, és az, hogy mi a társadalom igénye: dolgozó,
vagy éppen családról gondoskodó nőt kíván inkább. De van egy másik
szempont, amit legalább ilyen fontosnak tartok. És itt érdemes
visszanyúlni a Bibliához. Hogy hogyan is lettünk… Mert miből gyúrta
össze Isten a férfit? Földből és porból. Kemény, élettelen agyagból.
Aztán lelket lehelt belé. És a Nőt? A Nőt nem anyagból teremtette. Hanem
a férfi testéből, az „oldalbordájából”. A Nő egy másik emberből lett.
Óriási, lényegi különbség! Mindez azt közvetíti, hogy a Nő sokkal
érzőbb, emberibb, sérülékenyebb jelenség a világban, mint a nagyon is
anyaghoz kötött férfi.
Én azt gondolom, hogy igenis tudomásul kell venni a férfi és nő közti biológiai különbségek mellett a lelkieket is. Mások vagyunk. Ezért nem értem a feminizmus olyan vonulatait, amelyekből azt érzem, a nő nem egyenlőségre törekszik, hanem ugyanolyan szeretne lenni, mint a férfi. Ezt óriási tévútnak tartom. Mert ha a nő valóban Nő tud lenni, akkor ő az, akik sokkal biztosabban él a világban, a természetben, mint a férfi. Ez egy biztosabb létforma, mégpedig azért, mert egy Nő életének értelme önmagában van. Hiszen szülni tud. Kiformál egy testet magában, világra hozza, föltáplálja, gondozza.
Mit tesz eközben a férfi? Bizonyítani akar. Mindig. Bizonyítani, hogy neki joga van a világon való létezéshez. Elsőként az alkotással próbálkozik. Ha nem megy, karrierre áhítozik. Ha azt sem sikerül, sok pénzt akar keresni. Nem jön össze? Akkor ő lesz a házi ezermester, megjavít mindent, amit ér… Végül pedig, ha ezt sem tudja, inni kezd… Kétségbe esik.
Lehetek kicsit szubjektív? Irigykedem a Nőkre. Mennyivel jobb létforma az övék! Függőm is tőlük. Nagyon. Én mindig csakis a Nőktől kaptam meg azt a melegséget, azt a fényt, azt a biztonságot, ami nélkül nem létezhettem volna. Ezt nagyon komolyan mondom. Hogy Élek – nagybetűvel! –, hogy írok, alkotok még most is, a Nőknek köszönhetem. Száz százalékig.
Én azt gondolom, hogy igenis tudomásul kell venni a férfi és nő közti biológiai különbségek mellett a lelkieket is. Mások vagyunk. Ezért nem értem a feminizmus olyan vonulatait, amelyekből azt érzem, a nő nem egyenlőségre törekszik, hanem ugyanolyan szeretne lenni, mint a férfi. Ezt óriási tévútnak tartom. Mert ha a nő valóban Nő tud lenni, akkor ő az, akik sokkal biztosabban él a világban, a természetben, mint a férfi. Ez egy biztosabb létforma, mégpedig azért, mert egy Nő életének értelme önmagában van. Hiszen szülni tud. Kiformál egy testet magában, világra hozza, föltáplálja, gondozza.
Mit tesz eközben a férfi? Bizonyítani akar. Mindig. Bizonyítani, hogy neki joga van a világon való létezéshez. Elsőként az alkotással próbálkozik. Ha nem megy, karrierre áhítozik. Ha azt sem sikerül, sok pénzt akar keresni. Nem jön össze? Akkor ő lesz a házi ezermester, megjavít mindent, amit ér… Végül pedig, ha ezt sem tudja, inni kezd… Kétségbe esik.
Lehetek kicsit szubjektív? Irigykedem a Nőkre. Mennyivel jobb létforma az övék! Függőm is tőlük. Nagyon. Én mindig csakis a Nőktől kaptam meg azt a melegséget, azt a fényt, azt a biztonságot, ami nélkül nem létezhettem volna. Ezt nagyon komolyan mondom. Hogy Élek – nagybetűvel! –, hogy írok, alkotok még most is, a Nőknek köszönhetem. Száz százalékig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése